Bűnügyi krónikák – társasjáték ajánló

Sziasztok!
Sorozatunk második kiszemeltje a Bűnügyi krónikák társasjáték! Az előzőhöz hasonlóan most is először röviden összefoglalom, nektek a játék menetét majd megosztom veletek a véleményem.

A játék menete:
Az első lépés, hogy letöltsük a játékhoz tartozó applikációt, ami lényegében levezeti a játékot. Miután a leírásnak megfelelően elhelyezzük, a tábla körül a kártyákat már játszhatunk is.
A társasnak van egy bevezető játéka, ami bemutatja nekünk, hogyan kezeljük az applikációt. Az alap társasjáték keretein belül öt történetszálon keresztül nyomozhatunk. Vannak köztük könnyebben megoldható rejtélyek és nehezebbek is. Képzeljük el úgy ezt, mint egy igazi nyomozást. Be kell járnunk a játék által megadott helyszíneket és ott kikérdezni az embereket. Minden kártyán van QR-kód, ennek az applikációba történő beolvasásával tudunk közlekedni a játékban. Egyes helyszíneket körbe is tudunk járni. Nyomok után kell kutatnunk, amit utána fel tudunk tenni a játéktáblára és meg tudjuk kérdezni róluk a kapcsolatainkat!
Mindegyik szakember másban jeleskedik így csak meghatározott dolgokról tudjuk őket kérdezni.Miután úgy érezzük, hogy megoldottuk a rejtélyt az őrsön le tudjuk zárni a nyomozást. Ez úgy történik, hogy az applikáció kérdéseket tesz fel nekünk az üggyel kapcsolatban, amire ha helyesen válaszoltunk, akkor megoldottuk a rejtélyt. Az applikáció pontoz is minket több szempont alapján, aminek az eredményét szintén a kérdések megválaszolása után láthatjuk. A játékban eltöltött idő is pontokat ér, így azt nem vesztegethetjük el feleslegesen. Az egyes ügyek, ha sikeresen megoldjuk őket, akkor egyszer játszhatóak. Az eredményt, azonban ha szeretnénk, akkor ki tudjuk maxolni. Lényegében ez a Bűnügyi krónikák társasjáték.
Vélemény:
Hol is kezdjem? Azt fontos leszögezni, hogy a játékot egy készüléken lehet játszani, így még az elején érdemes eldönteni, hogy ki fogja kezelni az alkalmazást. Mi azért próbáltunk mindenkit bevonni úgy, hogy néha – néha átadtuk a vezető szerepet egymásnak. Bár a bevezető játék bemutatja, az alapokat erre nagyon támaszkodni nem lehet a továbbiakban. Az ugyanis túl könnyű a későbbi ügyekhez képest. Ehhez a játékhoz jó, ha mesterien tudtok kombinálni és hajt titeket a vágy, hogy megoldjátok az ügyet. Fontos az is, hogy a megfelelő időben menjetek el egy helyre és a megfelelő emberekkel beszéljetek, hogy tovább lendítsétek az ügyet.
Elég könnyű túllépni az időkorlátot, főleg az első játék során, így nem biztos, hogy elsőre sikerül megoldani majd az ügyet. Előfordulhat, hogy valakinek ez majd visszaveti a kedvét, de az igazi nyomozók újra kezdik a nyomozást, sőt a kudarc újabb lendületet ad majd nekik ahhoz, hogy maximális pontszámot érjenek el a játékban. Az applikációban nem csak a kiegészítő társasok storyait találjátok meg, hanem lehetőség van más, az alapjátékhoz tartozó ügyeket megvásárolni. Így bővíthetjük folyamatosan a játék repertoárját. A társas nagyon szép kártyákkal operál és az is nagyon tetszett, hogy az egyes helyszínek bejárhatóak 360fokban.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki! Az applikáció teljesen magyar nyelvű így ez sem tarthat vissza senkit! Természetesen ez a játék is kikölcsönözhető a boltunkban, így ha kedvet kaptatok hozzá, akkor mindenképpen próbáljátok ki!

Csatlakozz csoportunkhoz! A tagok számára elérhetőek lesznek bizonyos bónusz kedvezmények, kuponok és exkluzív tartalmak!

Ha szeretnél csatlakozni hozzánk KATT.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük